CSOLÁK VERONIKA
Görögország
2019. augusztus 19-24.
Robotokkal kötött legfrissebb ismeretségem az Erasmus mobilitásom alkalmával szereztem. Én Görögország zöld szigetén található, Korfu városban jártam az Andriotti School által szervezett kurzuson.
A kurzuson negyed-magammal vettem részt, így a családias légkör biztosítva volt.
Itt találkoztam először a LEGO Mindstorms EV3 készlettel és annak programozási környezetével. A szoftver a LEGO Group és a National Instruments közös fejlesztése, amely a LabVIEW alapokhoz illeszkedően különösebb előképzettség nélkül lehetővé teszi a programozást.
Ennek a keretprogramnak köszönhetően, a programozási idő jelentős része az algoritmus megalkotására, és nem a gépelésre vagy a szintaktikai hibák javítására fordítódik. Az eszköz programozása tehát moduláris, ami nagymértékben leegyszerűsíti a program írását, valamint rendkívül szemléletes is.
Ráadásul a LEGO játékkészlet, már eleve nagy népszerűségnek örvend nem csak a gyerekek körében. Az építőjáték jellegénél fogva a kreatív gondolkodás még hangsúlyosabban áll a középpontban. Így a készlet használója a robot megalkotásában is egyedi megoldásokat valósíthat meg. Nincs is két egyforma robot, csak ha kifejezetten erre törekszünk.
Az eszköz és annak keretprogramjának az egyszerű kezelhetőségét az is igazolja, hogy a csoport tagjai között nem volt mindenki informatika tanár. Adu, aki kémia-fizika szakos tanárként érkezett Martinique szigetéről, minden gond nélkül tudta követni az elhangzottakat.
Az öt nap rendkívül intenzíven telt. Várakozással tekintettem minden délelőttre, de a 9 órai kezdés után, mintha másik idősíkba kerültem volna. A feladatok megoldása közepette, az órák csak perceknek tűntek. Előzetes feladatként magunk és munkahelyi környezetünk bemutatását kaptuk. Illetve a robotokkal való kapcsolatunkat kellett vázolni. De már az első nap kijelölték a kurzus lezárásához elvárt beadandó projektet. Egy óravázlatot kellett készítenünk, amelyben megjelenik a robot alkalmazása. (lehetőleg valamely általunk tanított tantárgyra vonatkoztatva, de nem a programozáson volt a hangsúly). Ennek a kihívásnak a súlya egészen addig nyomasztóan hatott, amíg meg nem született a megoldásához szükséges ötlet.
A közös délelőttöket, társaimmal több alkalommal is kiegészítettük kötetlen, robotmentes délutáni programokkal. Vangelius, aki helybéliként vett részt a továbbképzésen egyik délután, helyi szemmel is bemutatta nekünk a szigetet, és egy csodaszép tengerpartra vitt minket, a sziget túloldalára.