Sándor Ildikó
Cambridge
2022. augusztus 7-15.
Kurzus: Content and Language Integrated Learning
Kurzusszervező: InterEducation
2022. augusztus 7-től vehettem részt az Erasmus által támogatott tanári képzésen, amit az InterEducation szervezett. A célország Anglia volt, azon belül a cambridge-i Anglia Ruskin University adott otthont a kurzusnak.
A képzés a C.L.I.L. módszer megismertetésére épült. Az angol mozaikszó a Content and Language Integrated Learning kifejezést takarja. A lényege, hogy nem angol szakosként angol nyelven taníthassa a képzésen résztvevő tanár az adott szaktárgyát. A kéttannyelvű helyzet engem annyiban érinthet, hogy az iskolánkba érkező külföldi diákok felzárkóztatásában részt tudok venni az angol nyelv és a tanult módszerek segítségével.
A kurzus négy fő pontra épült: az angol oktatási rendszer megismertetésére, az angol nyelvtudás fejlesztésére, gyakorlására, módszertani ismeretek elsajátítására workshopok formájában, illetve kulturális programra, aminek keretében Ely és Cambridge városának látványosságait ismerhettük meg.
.
Mint gyakorlatlan utazó vágtam neki az útnak. Ezek azok a helyzetek, másoknak egyszerűnek tűnő mozzanatok, amelyek kiléptetik az embert a komfortzónájából: repülőjegy-vásárlás, reptéri teendők, idegen országban való tájékozódás, tömegközlekedés igénybevétele, vásárlás stb. Máris arra ösztönöz, hogy a régen használt angol nyelvet felfrissítsük, másokkal ismerkedjünk meg, miközben útbaigazítást kérünk. A megérkezés döbbenetes része volt, a kisült, aszálytól tikkadozó, máskor gyönyörűen zöldellő angol mezők látványa. Sajnos, a hőséget nem úsztuk meg, ott tartózkodásunk idején elmaradt a megszokott, frissítő eső és az angliai hűvös idő.
Az enyhülést a szállásunk sem tudta biztosítani. A College új negyedében számos modern épület található, ami szállást biztosít tanárnak, diáknak egyaránt. Nagy hibája ezen épületeknek a szigetelés hiánya, igaz, a megszokott időjárásban nem is okozott eddig gondot az ott élőknek. A szokatlanul meleg nyárban viszont teljesen felforrósodnak a szobák. Nem hogy légkondícionáló nincs, de az ablakok is csak résnyire nyithatók. De nem csak ezért nem tartózkodtunk késő estig a szállásainkon: a nyelviskola és a város is meglehetősen sok programot biztosított a számunkra. Lépésszámlálóink pedig küldték az elismerő üzeneteket: megtettük az egészségünkért a napi 10 000 lépést. Ez a városban 7-8 km-es sétákat jelentett.
Thespina De Rosa
Crick House
Anglia Ruskin University Cambridge
Az oktatás hétfői nappal vette kezdetét. A helyi kapcsolattartónk, Thespina De Rosa fogadott minket az iskolában. Ekkor ismerkedtünk meg a csoporttagjainkkal is: magyar, szlovák és német tanárok alkották a tanulói csoportot. Thespina az angol oktatási rendszert mutatta be, de előtte arról is tájékozódott, milyen volt az utazásunk, milyenek a szállások. Sajnos a szállásunkról, a Crick House-ról sok jót nem tudtunk elmondani, bármennyire is egy híres tudós nevét viseli az épület.
Francis Crick angol molekuláris biológus két másik társával azért részesült Nobel-díjban, mert megfejtették a DNS szerkezetét. Nevét nem csak a tudomány és a szállásunk őrzi, hanem a híres Eagle nevű kocsma is, ahol asztaltársasága volt az említett tudósoknak.
A tanítási nap szerkezete a következő volt: a nap első felében angol nyelvi órán vettünk részt, majd az ebédszünetet követően workshop keretében módszertani műhelymunkát végeztünk. A tanárunk mindkét esetben ugyanaz a személy, Michael Fennell volt, aki valóságos angol úriemberként jelent meg a körünkben. Kiváló tanárnak bizonyult, változatos módszerekkel ismertetett meg bennünket, sokat mozgatva a társaság minden tagját. Az angol nyelv használatát illetően nem vette figyelembe, hogy más szinten vagyunk, így mindenkit arra motivált, hogy fejlődjön, erőfeszítéseket tegyen, de sok szinonimával, segítő szómagyarázatokkal vezette rá a társaságot az ismeretlen szavak jelentésére.
A feladatok nehézségét tekintve már differenciálta a tanulói csoportot. A magasabb szintű nyelvtudással rendelkezőket bevonta a tanítási helyzetekbe is. Ilyenkor visszavonult mint tanár, de figyelemmel kísérte az eseményeket, és szükség esetén újra belépett a szituációba.
A feladatok újszerű módszerekre, kreativitásra, fokozott tanulói részvételre, sok-sok interakcióra épültek. Megismertük a svédasztal módszert, a gold fish gyakorlatot, ami a mi nyelvterületünkön akváriumgyakorlatként ismert. Sokszor kaptunk kevert szavakat, amelyekből aztán új kifejezésekhez jutottunk; vagy hiányzó betűket, szótagokat kellett pótolnunk egy adott szóban, amiket eltérő kifejezésekből következtettünk ki. Történeteket hallgattunk meg olyan módon, hogy a tanár kihagyott egy-egy soron következő információt, amit nekünk kellett felvetnünk, majd a mesélést a saját verziójával folytatva jutottunk el a történet végéhez, miközben mindannyian részt vettünk a történetmondásban. Ilyen módon kellett nekem is elmesélnem a Csongor és Tünde című drámai költemény történetét a többieknek. Továbbá végeztünk páros és kiscsoportos munkát is. Az új kifejezéseket, szófordulatokat ilyen módon gyakoroltuk. A nyelvtanulásba rengeteg mozgást vont be Michael. Sokszor kellett helyet változtatnunk a termen belül is. Ez különösen jól jött, tekintve, hogy reggel kilenctől délután ötig, hatig tartottak a foglalkozások, de ezzel a módszerrel kicsit felfrissülhettünk. Mindezt úgy, hogy a digitális eszközök használatát sem hanyagoltuk, Michaelnek sikerült megteremtenie az egyensúlyt a csoport mozgatása és az eszközhasználatok kötöttsége között.
Külön szimpatikus volt a számomra, hogy Michael nagyon sok saját sztorit hozott az életéből, a szövegértési gyakorlatait is ilyen, valóban megtörtént eseményekre építette. Humoros, hihetetlen történeteiből egy kicsit közelebbről is megismerhettük az életét és a személyiségét is. Azon túl, hogy egy nagy tudású tanár, megmutatta az esendő oldalát is, és együtt nevettünk vele többek között azon, hogy egy alkalommal, az éjszaka közepén zajra ébredő ház körfolyosójára ruha nélkül futott ki, amit észre sem vett, máskor pedig egy pocsolyának tűnő tóba merült el nyakig a diákok szeme láttára. Bizony, kalandos és izgalmas életet tudhat a magáénak.
A másik erénye a tanárunknak az volt, hogy jól alkalmazkodott a diákjaihoz, kérésünkre több nyelvtani feladatot adott, egy felvetésem kapcsán megismertetett minket néhány angol szólással. Ezt magyartanárként izgalmasnak tartottam: összevetettük, hogy ugyanazt a helyzetet, fogalmat milyen szólással fedjük le az egyes országokban. Illetve épített a kreativitásunkra is, a saját feladatait időnként átültette azon módszerekre, amelyeket előzőleg mi mondtunk a közös beszélgetések során. A nap záró szakaszában mindig átbeszéltük, hogy aznap milyen módszert ismertünk meg, melyiknek mi volt a lényege, és hangot adhattunk a saját véleményünknek is: tetszett vagy sem az adott metódus.
Azt hiszem, egy szuper csapat állt össze a kurzus végére: egymást támogató, egymástól sokat tanuló közösséget kovácsolt belőlünk Michael. Olyan játékos, elfogadó és támogató légkört teremtett, ahol a kevésbé bátor nyelvhasználók is meg mertek nyilatkozni. Mondhatom, én magam is nagyot ugrottam a komfortzónámtól. Nem szeretem a szereplést, és mégis megtettem, mindezt angolul, amit még középiskolában tanultam igazán intenzíven. Az egész helyzet arra ösztönöz, hogy folytassam az angol nyelv tanulását, kicsit megízleltem azt a helyzetet, hogy mennyire jó érzés érteni más nyelvet beszélő embereket. Az utazásra az tette fel a koronát, hogy a hazafelé vezető repülőúton megismerkedtem a mellettem ülő angol hölggyel, aki a lánya születésnapjára érkezett Budapestre. Csodálatos érzés volt egymásra hangolódni, érteni őt, és rájönni, mennyi közös lehet bennünk, még akkor is, ha határok, sok ezer kilométer választ el minket egymástól.
Sándor Ildikó
Váci Madách Imre Gimnázium