Horváth Edit
Split, Horvátország,
2023. július 10-21.
Kurzusszervező: Europass Teacher Academy
Kurzusok:
1) ICT and Outdoor Teaching and Learning
2) Digital Tools for Mathematics: Focus on GeoGebra and LaTeX
2023 júliusában két egy hetes kurzuson vettem részt Splitben, a 2023-as mobilitási pályázatunk keretében. A kurzus helyszíne egy gyönyörű palotában (Bajamonti palota) volt a tengerparti sétányon (Riva).
1. hét: ICT and Outdoor Teaching and Learning
1. nap: július 10. (hétfő)
Az első napi program az ismerkedéssel kezdődött.
3 német, 2 szlovák, 2 cseh, 1 spanyol kolléga mellett egyedüli magyar voltam a kilenc fős csoportunkban. Trénerünk Marijana Dusa, helybeli tanárnő.
Az ismerkedésre appokat is használtunk. Rövid bemutatkozás után WORDART szófelhőt készítettünk, melyet egy padlet felületre kellett feltöltenünk. Majd a csoport kitalálta, hogy melyik kire jellemző. (Ide az első heti kurzus témája által inspirát szófelhőt töltöttem fel.)
A PADLET
azon egyszerű funkcióját használtuk, hogy a felületre feltöltött képeket megoszthatjuk a csoporttal. A feltöltött képeket egyesével is megtekinthetjük a diavetítés fünkcióval.
MENTIMETER
Interaktív prezentációs szoftver
Segítségével gyűjtöttük össze a céljainkat, majd hármas csoportokban megvitattuk ezt. Egybehangzó igény, hogy az ICT-t és a külső helyszínen való tanulás/tanítás összekapcsolása, valamint az egyszerűen használható alkalmazások megismerése és gyakorlati felhasználása.
Ezután egy BLOOKET segítségével ismerkedtünk Splittel. A program beépített játékai lehetőséget adnak játékos kvíz készítésére. (A kvíz kérdései valamilyen játékba vannak beágyazva. )
Bemutattuk prezentációinkat, majd az IKT használat különböző szintjeit bemutató SAMR modellről egy rövid elméleti összefoglalót adott trénerünk.
2. nap: július 11. (kedd)
Kedden a SAMR modell gyakorlati alkalmazására került sor. Miriama és Sharon társaságában hoztunk példákat a modell különböző szintjeire.
Ezután egy képes elméleti összefoglaló következett az „Outdoor Teaching" lehetőségeiről, majd megismertük a Google Lenst, és alkalmaztuk épületek, helyszínek felismerttésére fotókról.
Ezután következhetett a kincskeresés az óvárosban. (Treasure hunt through Split old town) A Thinglink aktív térképe a LearningApps segítségével készített feladatsorokra vezetett, melyek megoldásával megkaphattuk a megfejtés kódját és a kincs helyét.
Az 1. napi kvíz és a kincskeresés során megtudhattuk, hogy:
-
A téglalap alakú Diocletianus palotát Kr. u. 300 körül építtette a császár. Három kapuja közül az északi az Arany Kapu nevet viseli.
-
A palota közepén álló St. Domnius templom a világ egyik legrégibb katolikus temploma. (A világ legrégebbi katolikus katedrálisának tartják, amely eredeti szerkezetében maradt használatban, későbbi csaknem teljes felújítás nélkül.) A templomot St. Domniusról, Salona püspökéről nevezték el, harangtornya 57 méter magas.
-
A Horvát Nemzeti Színházat eredetileg 1893-ban nyitották meg.
-
Az óváros egyik hangulatos térén (Voćni trg - Fruit square) található a horvát irodalom atyjának is nevezett Marko Marulić szobra.
-
Split híres sétánya a Riva.
-
Splitnek van egy Szent Márk térhez hasonló tere, ez Prokurative.
-
Split híres homokos strandjának neve: Bačvice.
-
Split hegye a Marjan, melynek legmagasabb pontja 178 méteres.
-
A város híres focicsapata a Hajduk Split.
3. nap: július 12. (szerda)
Egy kinti feladat: Különböző alakzatokat kellett fotóznunk és feltöltenünk egy padletre (Photo Safari). Ezután saját alakzatot kellett készítenünk Paintben.
A napi 2. feladatunk saját kincskereső játék készítése volt. A két eperjesi kolléganő, Miriama és Erika társaságában egy Eperjes-Pozsony-Budapest-Vác kincskeresést találtunk ki, különböző típusú LearningApps feladatokkal.
A feladatot már csütörtökön fejeztük be.
A mi kincskereső feladatunk itt érhető el:
https://www.thinglink.com/card/1735949560649351845
A QR-kód a QRCode Monkey-ban készült.
QRCode Monkey:
Ingyenes QR-kód készítő program.
4. nap: július 13. (csütörtök)
A negyedik napon befejeztük a saját Kincskereső feladatunkat, majd megosztottuk egymással egy padleten.
Ezt követően ötleteket kaptunk kincskereséshez. A környezetünkből, a természetből vett példák motiváló hatásúak.
A példák után nekünk kellett párokban kitalálni a feladatot, majd a Canva programban elkészíteni.
Az egyik német kolléganővel (Miriammmal, aki tanítónő) a következőket alkottuk:
A nap zárásaként a Breaking News hírszerkesztővel ismerkedtünk meg, majd közösen indultunk egy kirándulásra (Oliva Múzeum, Klissza vára).
5. nap: július 14. (péntek)
Az 5. napon Marijana megosztott velünk egy gyűjteményt azokról a programokról, melyek használhatók a kinti tanulás során.
https://wakelet.com/wake/KQCltc-0yZRps_0t34j_1
További ötleteket is kaptunk a kincskereséshez.
https://padlet.com/marijanasundov/outdoor-walking-and-learning-7swsnr5kez7loa51
Választhattunk, hogy megcsináljuk valamelyiket vagy maradunk a tanteremben, és hasonló feladatot gyártunk.
Az Actionbound alkalmazással ismerkedtem, néhány kérdést meg is alkottam Splitről.
Ez egy egyszerű kincskereső feladat készítésére alkalmas program mobiltelefonra, tabletre.
Amikor midenki visszatért, akkor a SurveySparrowban készült visszajelzést töltöttük ki a kurzusról.
Egy Splitről szóló Plickers kvíz után átvehettük tanúsítványainkat.
Az alkalmazások felsorolásból is látszik, hogy igen intenzív hét volt számunkra. Jöhetett a hétvégi "pihenés" és a kulturális program.
Trogir | Krka-vízesés1 | Dubrovnik |
---|---|---|
Dubrovnik4 | Dubrovnik3 | Dubrovnik2 |
Dubrovnik1 |
2. hét:
Digital Tools for Mathematics: Focus on GeoGebra and LaTeX
1. nap: július 17. (hétfő)
Ezen a kurzuson hárman vettünk részt Erasmus program keretében, ketten voltunk magyarok és egy francia kolléga. Csatlakozott két helyi kolléga is.
Trénerünk Ivana szintén helybeli tanárnő volt.
Gyors ismerkedés után belevágtunk a feladatokba. Egy fokozatosan nehezedő GeoGebra feladatsoron keresztül trénerünk feltérképezte előzetes ismereteinket, majd belevágtunk a nehezebb részbe.
Egy véletlenszerűen megadott pontot kell elhelyeztetni, és a programmal kiíratni, hogy jó vagy hibás a megoldás, majd új pontot kérni.
Látszólag egyszerű a feladat, de a szöveget és a gombokat aktívvá kellett tenni, azaz programozni a GeoGebrát, haladó beállításokkal és Scripttel lehet megalkotni a feladatot.
2. nap: július 18. (kedd)
Az előző feladatot már a 2. napon fejeztük be. Ezt követően megnéztük és természetesen ki is próbáltuk, hogy hogyan lehet ún. anyagot szerkeszteni.
Ezt alkottam: https://www.geogebra.org/m/uqttmgbx
A következő feladat: a háromszög belső szögei összegének szemléltetése dinamikus ábrával. https://www.geogebra.org/m/xa9ad67z
Egy csúszka segítségével folyamatosan tudjuk változtatni a forgatás szögét, míg végül elérjük a 180°-ot.
A keddi utolsó feladat: A Pitagorasz tétel bizonyításának dinamikus szemléltetése.
A négyzet átdarabolását a következő ábrával szemléltettük:
https://www.geogebra.org/m/jevec6uj
3. nap: július 19. (szerda)
A harmadik nap első feladata: hasáb hálójának szemléltetése.
Ez egy nagyon időigényes feladat volt, egyszerre készítettük a 2D-s és a 3D-s ábrát. Jelölőnégyzeteket is elhelyeztünk mellé az alapok és a palást kiemelésére.
https://www.geogebra.org/m/fknu5qk2
Ezt követően a téglatest térfogatának számolására készítettünk ellenőrző feladatot az 1. napi feladathoz hasonló módon.
https://www.geogebra.org/m/q8auekfu
A nap zárásaként kipróbáltuk, hogy hogy lehet az anyaghoz további anyagot hozzáfűzni, és a kis anyagokat egy GeoGebra könyvvé összefűzni.
4. nap: július 20. csütörtök
Ezen a napon csak a LaTex programmal foglalkoztunk, melynek használatához a https://www.overleaf.com/ oldalon kell regisztrálni.
A képleteket, a szöveg formázását kódok segítségével tudjuk megadni. A szerkesztés során a másik ablakban nyomon követhetjük, hogy hogyan néz ki az oldal.
5. nap: július 20. (péntek)
A nap elején tesztet készítettünk LaTex segítségével.
Ennek a szerkesztésnek az előnye, hogy egyetlen parancs (\printanswers) beiktatásával a válaszokat megjeleníti a nézet oldal, ha nincs ez a parancssor, akkor a válaszok nélkül tudjuk nyomtatni a tesztet.
Nagy hátrány viszont, hogy ismernünk kell a parancsokat, parancscsomagokat. Ehhez segítséget nyújt a quicklatex.com és a https://www.overleaf.com/learn oldal.
Íme a teszt egy része:
A LaTeX-szel való ismerkedés után visszatértünk a GeoGebrához. Három feladatot kaptunk "záródolgozatként", melynek segítségével felidéztük a tanultakat.
Végül szabadon alkothattunk. Én a trigonometrikus függvények transzformációinál kezdtem használni a tanultakat. Trénerünk Ivana nagy érdeklődéssel figyelte, hiszen ritkán találkozik vele, mert általános iskolában tanít.
A nap és a kurzus zárásaként megkaptuk tanúsítványainakat.
A két kurzuson hasznos ismeretekre tettem szert, szabadidőmben igyekeztem a várost és a környékéből minél többet megismerni.
Ha a jövőben lehetőségem lesz, ismét szeretném magam képezni és részt venni külföldi továbbképzésen. Egy ilyen továbbképzés nemcsak tudást, hanem sok-sok élményt is ad.
Horváth Edit
Váci Madách Imre Gimnázium