top of page

DIÓSZEGHY RITA

Olaszország

2019. augusztus 12-17.

Kurzus címe: Facing diversity

Témája: Multikulturális osztályokban felmerülő problémák és kezelésük, tanítási módszerek

Kis létszámú csoportunknak (rajtam kívül) egy magyar, két finn, és három lengyel kolléganő volt a tagja. Az első napon megismerkedtünk egymással, az iskolákkal, ahol tanítunk illetve azzal, hogy a multikulturalizmusnak ki milyen aspektusaival szembesül. Beszéltünk a nehézségekről, kihívásokról, illetve az előnyökről, pozitívumokról, amiket egy multikulturális közeg jelent. Beszéltünk arról, milyen fontos, és hogyan próbáljuk meg elérni, hogy a diák önmaga számára relevánsnak, fontosnak találja a tanulni valót.

Második nap délelőtt egy idegenvezetéssel egybekötött városnézésen vettem részt, ami nagyon izgalmas volt. Mivel a tanítás kezdete előtt két nappal érkeztem, ezt az időt a történelmi belvárossal való ismerkedéssel töltöttem. Ez a délelőtt megtöltötte tartalommal, a korábban látottakat, sok érdekes ismerettel gazdagodtam általa. Délután pedig betekintést nyerhettem a diákok formatív és szummatív értékelésének világába.

Firenze1.jpg
Firenze2.jpg

A harmadik nap fő témái a bullying és a mindfulness voltak. Néztünk a témákhoz kapcsolódó videókat (ilyeneket egyébként minden nap néztünk), és néhány  mindfulness-technikát ki is próbáltunk.

 

Negyedik napon a kulcs kompetenciák kerültek a fókuszba és nagyon részletesen elemeztük és hasonlítottuk össze a Feladat Alapú Tanulást (TBL) és a Projekt Alapú Tanulást (PBL).

Utolsó napon visszatértünk az értékeléshez, de ekkor már konkrétan a PBL projektjeinek értékelése volt a fókuszban Történetesen, hogy az ember, mielőtt belevág, meg kell terveznie nem csak magának a projektnek a folyamatát, hanem azt is, hogy mit, ki, mikor és milyen módon értékel.

Az utolsó napon, aki akart, részt vehetett egy körutazáson Toszkánában. Én az egész napos utazást választottam, minek során voltunk San Gimignanoban, részt vettünk egy borkóstolással egybekötött ebéden és ellátogattunk Siena-ba is. Csodálatos élmény volt utazgatni ezen a gyönyörű vidéken és kicsit betekinteni az ottaniak életébe, kultúrájába, és ha csak néhány napra is, de belekóstolni abba az életérzésbe, amit Toszkána jelent.

ebéd.jpg
bottom of page