top of page

HÁSZ ZSÓFIA

Barcelona, Spanyolország

2019. augusztus 5-10.

Happy Schools: Positive Education for well-being and life-skills development

 

Most először vettem részt Erasmus+ mobilitáson, de remélem, hogy nem utoljára. Nagyon intenzív élmény volt, minden várakozásomat felülmúlta a képzés, és persze Barcelona felfedezése is. A kurzusom témája az volt, hogy hogyan növelhetjük a diákok és a tanárok boldogságát, illetve hogyan fejleszthetjük a fontos életvezetési készségeiket. Ehhez a pozitív pszichológiából indultunk ki, amivel én már korábban is foglalkoztam, ám a képzésről új ismeretekkel és gyakorlatokkal, valamint inspirációval és energiával telve tértem haza.

Hétfő

Az első nap egymás megismerésével kezdődött, minden résztvevő bemutatta az iskoláját. Az oktatónk, Marta pszichológus volt, aki a felnőttképzés mellett egyéni tanácsadással és művészetterápiával foglalkozik. Nagyon lendületes, vidám nő, mindig vevő a viccelődésre, emellett intelligens, figyelmes és közvetlen. A csoportban rajtam kívül volt egy ír pedagógus, egy osztrák, egy német, egy bolgár, egy házaspár Jordániából, és még két magyar résztvevő. 

Kedd

Másnap megismerkedtünk a boldogság pszichológiai koncepcióival, a flow és a virágzás, jelenségével, majd videót néztünk arról, hogy különböző iskolák hogyan valósítják meg a pozitív oktatást. Marta az élményközpontúság híve, így minket is aktivizált: elvégeztünk egy szórakoztató rajzolós feladatot, aztán kiscsoportban megbeszéltük a személyes SWOT analízisünket.

Kedd délelőtt Antoni Gaudí mesevilágában, a Güell parkban jártam, aminek szabálytalan, organikus formái, színes mozaikjai és a természettel való harmóniája magával ragadott.

Szerda

A harmadik napot egy izgalmas vizualizációs gyakorlattal kezdtük, a „Magic shower” –rel. Ezután az érzelmekkel foglalkoztunk, leginkább azok megosztásával és kifejezésével, amihez nonverbális kommunikációs játékokat is felhasználtunk. Megnéztük továbbá az optimális elmeműködéshez szükséges aktivitásokat, majd tanácsokat adtunk egymásnak, hogy hogyan tudnánk több időt szakítani ezekre. Házi feladatként kitöltöttünk egy kérdőívet, ami az erősségeinket mérte fel.

Reggel vonattal Sitges-be utaztam, egy közeli kisvárosba, ahol megcsodálhattam a tengerpartot, a hangulatos utcácskákat és a falakon lévő miniatűrákat. Este a mágikus szökőkút zenével kísért víz-és fényjátékát élvezhettem.

Csütörtök

A negyedik nap az erősségek és értékek megbeszélésével indult, aztán áttértünk a mindfulness témájára, amit videók, elméleti meghatározások és közös játékok segítségével jártunk körül. A gyakorlatokat a szabadban végeztük el: kimentünk egy közeli parkba, ahol a napsütés, a puha fű, a szellő, a vízcsobogás és a többi ember nyüzsgése fokozta az élményt. Szót ejtettünk az optimális működési zónáról, a rituálék szerepéről és a háláról is.

Csütörtökön a szintén Gaudí tervezte Casa Battló épületben jártam, ami elképesztő építészeti és dekorációs megoldásokat tárt elém. Ezután egy klasszikus görög pavilonokkal, hidakkal tarkított parkban sétáltam, ahol még egy sövénylabirintusba is bemerészkedtem.

Péntek

Az utolsó nap egy bemelegítő-koncentrációs mindfulness játékkal vette kezdetét, majd áttekintettük a legfontosabb életvezetési készségeket. A nap második fele pedig azzal telt, hogy az addig tanultak felhasználásával mindenki tervezett egy saját projektet, amit visszatérve meg szeretne valósítani az iskolájában.

Pénteken kerítettem sort a fenséges La Sagrada Familia megtekintésére, ami nem csupán monumentális méretei, gyönyörű belső tere és üvegablakai, hanem a részletesen kidolgozott apró díszítőelemei révén nyűgözött le.

Szombat

A szombat szabadnap volt, amit a boldog pillanatok gyűjteményem bővítésével töltöttem. Délelőtt elutaztam Montserratba, libegővel felmentem a hegyre, ahol gyönyörködtem a kolostorban és a kilátásban. Délután pedig hop on-hop off turistabusszal bejártam a várost. 

.

IMG_1912.jpg

Néhány ismerkedős játék után a boldogság témáját jártuk körül személyes élményeink megosztása révén. Házi feladatként Marta azt kérte, hogy gyűjtsünk boldog pillanatokat Barcelonában – ez persze nem esett nehezünkre.

Hétfőn a délelőtt szabad volt, amit városnézéssel töltöttem: megnéztem a diadalívet, egy csodaszép parkot és sétáltam a gótikus negyedben. A kikötőt, a La Rambla sétálóutcát a piaccal és a Montjuic hegy látványosságait, például a várat már előző nap felfedeztem.

bottom of page