top of page

"Mesterségem címere"

 

Erasmus+ KA229  Iskolai, óvodai partnerségi projekt

A projekt időtartama:

2019. október 1-től 2021. szeptember 30-ig

Logó3.jpg

 

Iskolánk 2019-ben támogatást nyert a az Iskolai, óvodai partnerségek  Erasmus+KA229 pályázattípusban. 

Koordinátorként veszünk részt a három határon túli magyar iskolával megvalósítandó projektben.

Partneriskoláink:

Áprily Lajos Főgimnázium, Brassó (Románia)

Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, Zenta (Szerbia)

Szondy György Gimnázium, Ipolyság (Szlovákia)

Mobilitások

 

A projektben 6 alkalommal került sor mobilitásra.

Nyitó találkozó: Vác, 2019. október 24-26.

4 helyszín, 4 tábor 4-4 diákkal

Záró találkozó: Brassó, 2021. szeptember 8-12.

2019-ben a nyitótalálkozót és az ipolysági tábort sikerült megvalósítanunk. Az első 2020-as programot, a zentai tábort 2020 márciusára terveztük. A házigazdák mindent előkészítettek, mindenki készült az utazásra, de a járvány miatt az utolsó pillanatban meghiúsult. A projekt ezután online folytatódott.

Az online időszakban a három táborra tervezett feladatok jelentős részét megvalósítottuk. Már nagyon vártuk, hogy ismét személyesen találkozzunk, mely 2021 nyarán lehetővé vált, és sikerült valamennyi találkozót megvalósítanunk.

 

Találkozó Zentán

2021. augusztus 15-20.

Projektünk keretében az utolsó táborra Zentán, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban került sor. A résztvevő diákok így számolnak be a táborról.

image013.png

 

Projekttalálkozó Brassóban

2021. július 25-30.

A júniusi váci találkozót követőben a brassói tábor következett az Áprily Lajos Főgimnázium szervezésében. 

Áprily Gimn 1.jpg

 

Váci tábor

2021. június 20-25.

A hosszú online időszak után a résztvevők már nagyon várták, hogy személyesen is találkozhassanak. Ezt első alkalommal 2021 júniusában Vácon sikerült megvalósítani.

IMG_2785.JPG

 

Virtuális tevékenységek

2020. november- 2021. április

A 2020-2021. tanévben a projekt online folytatódott. A brassói, a zentai és a váci táborra tervezett tevékenységeket a házigazdák aktualizálták, és online megvalósítható feladatokat adtak a többieknek.

Korona éve plakát.jpg

 

Látogatás a Fiumei Úti Sírkertben

2020. szeptember 29.

A projekt keretében látogatást tettünk a Fiumei úti sírkertben.

Fiu9.jpg

 

Projekttalálkozó Ipolyságon

Vác, 2019. november 23-29.

A projekt keretében az első táborra Ipolyságon került sor.

NOvember 26 1.jpg

 

Nyitó projekttalálkozó 

Vác, 2019. október 24-26.

2019. október utolsó hétvégéjén a partnerintézmények vezetőit, tanárait láttuk vendégül az első projekttalálkozón. 

Projekttalálkozó.jpg

 

A PROJEKT ÖSSZEFOGLALÁSA 

2019-2021.

magyar.jpg

Projektünk címe: „..mesterségem címere…” E kedves gyermekkori játék összefoglalja mind a négy részt vevő iskola fő célját: megmutatni erősségeinket, „mesterségbeli tudásunkat” másokkal is megosztani, átvenni társaink jó gyakorlatát, hogy gyengeségeinken javítsunk. A partnerek: Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium (Szerbia, Zenta), Áprily Lajos Főgimnázium Brassóból, valamint a koordinátor-intézmény, a Váci Madách Imre Gimnázium. A váci iskolának már van tapasztalata korábbi projektek kapcsán, a zentai Tehetséggondozóval a Határtalanul program által állt kapcsolatban. Az ipolysági iskolával régóta ápol testvériskolai viszonyt. A sok pozitívum megtapasztalása arra sarkallt minket, hogy új projektet valósítsunk meg. Partnereinkben értő fülekre találtunk, mi pedig  elvállaltuk a projekt koordinátorának szerepét. Így jött létre ez a lelkes projektteam.

Alappillérünk a „Critical thinking”, valamennyi tevékenységünk ezt szolgálta. Mindegyik partner az erősségét adta, olyat kínált, ami csak nála elérhető: Zentán a matematika és informatika tehetséggondozás, Ipolyságon a zene és színjátszás, Brassóban a néptánc és vitakultúra, Vácott a magyar nyelv és irodalom és az idegen nyelvek oktatása. A négy országban egy-egy hat napos tábor valósult meg, melyeken a partneriskolák tanulói vettek részt tanáraikkal. A vendégdiákok a nap során a diákmentorok vezetésével az előkészített tevékenységeket bonyolították le. A mentori tevékenység olyan pozitív megerősítést adott a tanulóinknak, ami már a jövő pedagógusainak szerepvállalását segíti. A tanulási szituáció is újszerűvé vált, motiválóbb a saját kortársaktól ismereteket szerezni. A diákmentorok kiválasztása részben tudatos, részben önkéntes jelentkezéssel történt. Rátermett, motiváló személyiségeket kerestünk. A táborokba más-más tanulókat küldünk: akik egyrészt leginkább rászorulnak az adott terület fejlesztésére, másrészt képesek a megszerzett tudást társaikkal megosztani.

A tanulást városnézés, interaktív szabadidős programok színesítették. Mindenki a saját helyi specialitását mutatta be (várostörténet, kulináris sajátosságok stb.), és "going out" élményekhez juttatta a résztvevőket. 

 

A pedagógusok megfigyelők-segítők voltak a projektben. A tanulói tevékenységeket jelentős tanári műhelymunka kísérte. Az eseményeket rögzítettük, feldolgozásuk, értékelésük folyamatban van. Így a tanult módszerek beépítése a mindennapi munkába is zökkenőmentesen kivitelezhető. Az új módszerek kipróbálása, megvitatása hozzájárul az oktatás hatékony és fenntartható fejlesztéséhez. Két meetinget is terveztünk a tanárok számára, egyet a projekt indításakor a koordináló intézményben, és záráskor egy értékelő találkozót Brassóban, de kapcsolattartásunk már a projekt megírásakor is folyamatos volt.

A jelenléti táborokat a pandémia alatt virtuális síkon történő tanulási folyamat előzte meg. A táborok tevékenységeit némiképp átalakítottuk, egyes elemeket kicseréltünk, a tematikához viszont ragaszkodtunk. Olyan feladatokat iktattunk be, melyek megoldási módszerei alkalmazkodtak az online formákhoz. Ily módon még több tanulóhoz jutottak el a tevékenységek, melyeket a classroom-okban tettünk elérhetővé számukra. A jól sikerült eredmények a közös Face-book csoportba is bekerültek. A virtuális tevékenységek a táborok tematikáját bővítették, színesítették.

A jó gyakorlatok cseréje mellett fontosnak tartottuk, hogy az eltérő szociális háttérrel érkező résztvevők nyitottabban álljanak egymáshoz, előítéletektől mentesen. Közös nemzeti gyökereinket sikerült erősíteni, ápolni anyanyelvünket, nemzeti kultúránkat és hagyományainkat. Megismertük egymás életét, azokat a tényezőket, amelyek formálnak minket, és megtapasztaltuk, hogy a különbözőségek ellenére is összetartozunk. Felfedeztük a múlt történelmi eseményeit, amelyek a jelenünkre is hatnak, és pozitív jövőképet alakítunk ki. Ebben a sokszínűségben, újszerű tanulási helyzetben mindannyian bátrabbá, rugalmasabbá váltunk. 

 

Kulturális örökségünket nem csak az országimázs színesítésére, de Európa gazdagítására is fordítjuk. Jó példával járunk elöl: hiába élünk egymástól távol, a létrejövő emberi kapcsolat és tudásbéli kapocs gond nélkül lépi át a határokat. Ezzel erősítjük az EU-tudatosságot, a demokráciát és a társadalmi párbeszédet.

 

A projekt során különféle projekttermékeket is létrehoztunk (kiállítások, fotóalbumok, videók, oktatási segédanyagok), és használjuk a Project Results Platform felületet a megvalósított projekteredmények bemutatására.

 

Összességében a tevékenységek megvalósításában a gyakorlatra helyeztük a hangsúlyt, ami a kulcskompetenciák fejlesztését szolgálja a magyar nyelv és irodalom, angol nyelv, média, ének-zene, matematika, IT, színjátszás, néptánc téren, valamint személyiségfejlődést idéz elő (megküzdési és tanulási technikák, szociális készségek, kreativitás, mentális fejlődés, kritikai gondolkodás, stresszkezelés), és a négy intézmény közös szakmai munkájával új működési modell jön létre (LLL).

SUMMARY OF THE PROJECT

2019-2021.

angol.jpg

The title of our project is Career Charades. This game we played in our childhood is a good summary of the aim of all the four participating schools: we would like to show and share our strengths, our ‘career charades’, and employ that of others’ to work on our weaknesses. The partners are: Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium (Senta), Áprily Lajos Főgimnázium (Brasov) and the coordinating school Váci Madách Imre Gimnázium. Our school has previous experience in projects, for example with Bolyai we have had two Határtalanul projects  and we have been sister schools with Sahy for many years. The positive attitude we have experienced so far urged us to start a new project. Our school got in touch with our previous existing contacts plus gained a new one (Brasov) through one of our students. That is how our enthusiastic project team developed.

 

Our keystone is ‘Critical thinking’, everything was based on it, every activity served this. Each partner gave their strengths, something that is available only in their school: in Senta programmes for gifted students in the field of mathematics and IT, in Sahy music and drama group, in Brasov folk dance and debating society, in Vác Hungarian literature and grammar plus teaching foreign languages. A six-day-long camp was organized in each of the four cities where students and teachers were welcomed from the partner schools. The guests with the help of student mentors took part in the pre-planned programmes. This mentor activity could give such a positive affirmation for our students that can help in their future teacher role. The novelty of the way of learning was also motivating as they learnt from their peers. Choosing the student mentors had been partly deliberate, partly voluntary. We had looked for suitable, motivating characters. We sent different students to each camp: first of all, those who needed to develop on the specific field and secondly who were capable of sharing the knowledge with others.

Learning tasks were varied with sightseeing and interactive free time activities. The hosts showed their local specialities (history of the town, culinary etc.) and granted ‘going out’ experience for the guests.

 

Teachers had the role of observer and helper in the project. The student activities were companied by substantial teacher workshops. The events were recorded, processing and evaluation is in progress. Thus, newly learnt methodologies can be fitted in everyday usage easily. Trying out these new methods, discussing them can enhance the effective and sustainable development of education. We had planned two teacher meetings, one at the beginning of the project in the coordinating school and one as a closing event in Brasov, but we have been communicating on a daily basis since we started to write the project.

 

Because of the pandemic situation attending the camps was preceded by virtual learning tasks. The activities of the camps were slightly adapted, some elements were (ex)changed, but we sticked to the original topic. We enrolled tasks that suited online implementation. This way even more students were able to take part in these project activities as the tasks were shared in their Google Classrooms. Good solutions were posted in the common Facebook group as well. Virtual activities expanded the thematic of the camps.

Besides the exchange of ‘good practices’ we found open-mindedness, unbiased attitude and tolerance towards the participants with different social background highly important. We were successful in strengthening our common historical roots, taking efforts to standardize national language, culture and traditions. We got to know each other’s lives, factors which form us, and we experienced that in spite of our diversity we belong together. We discovered historical events of the past which influence our present, and we hope to shape a positive vision of the future. In this diversity and newly acquired learning situation all of us became more flexible and courageous.

 

Our cultural heritage is not only a colour in our country image, but it enriches Europe as well. We set a good example: even though we live far away from each other, the connection between people and the knowledge link crosses borders easily. Thus, we can reinforce EU- consciousness, democracy and social dialogue.

 

During the project we created some ‘products’ (exhibitions, photo albums, videos, musical CDs) and we used Project Results Platform to show the results of the projects.

 

All in all, we put emphasis on practice during the project which serves the improvement of key competencies in the fields of Hungarian literature and grammar, English as a second language, media, music, IT, drama, folklore, plus enhances the development of the personality (coping and learning strategies, social abilities, creativity, mental development, critical thinking), and the professional co-operation of the four schools creates a new working model (LLL).

összefoglalás - magyarul
összefoglalás - angolul
bottom of page