Erasmus Nap a
Váci Madách Imre Gimnáziumban
2024. október 14.
Szerkesztés alatt.
Erasmus Nap a
Váci Madách Imre Gimnáziumban
2023. október 12.
2023.
október 12.
2023-ban október 13-15. között zajlott a nemzetközi Erasmus Napok programsorozat, melynek keretében világszerte 6297 esemény valósult meg, és több mint 70 országban zajlottak egy időben színes programok. Ebből 96 magyar eseménnyel készültek a projektmegvalósítók.
Az Erasmus Napok alkalmával a Váci Madách Imre Gimnázium idén is szervezett Erasmus-eseményt, hogy megmutassuk projektjeinket a világnak, a környékbeli iskoláknak – közben pedig együtt ünnepeljük az Erasmus+ programot és 35. születésnapját. Az eseményről a regionális ESTV is hírt adott, riport készült Boda Mária szervezővel.
Horváth Edit az idei Erasmus-résztvevőinek képes beszámolóiból egy kiállítást rendezett, amelyet az idelátogatók és az iskola diákjai, tanárai is megtekinthettek.
A rendezvény szervezője és háziasszonya idén is Boda Mária volt. Az ő meghívására érkeztek váci iskolákból képviselők, iskolavezetők.
Újdonság, hogy a Madách Gimnázium diákjai mellett az Árpád Fejedelem Általános Iskola diákjai is részt vettek a rendezvényen.
Az Erasmus-nap a diákok Kahoot vetélkedőjével kezdődött. Nyolc csapat mérte össze tudását, és az általános iskolai csapatok is nagyon ügyesen helytálltak, több fordulóban felül is múlták a gimnazistákat. A Kahoot tesztek kérdéseit az Erasmus témához kapcsolódó témákból állították össze a szervezők, Kikillainé Kohlmann Zsuzsanna és Dobó Katalin angol szakos tanárok. A játék levezetője Kikillainé Kohlmann Zsuzsanna tanárnő volt. A kvíz végén minden csapat jóízűen fogyasztotta el a pizzáját.
Az Erasmus-nap délutáni szakaszát a Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakgimnázium tanulóinak népdalcsokra nyitotta meg. Ez az intézmény először vett részt Erasmus-programban idén, részben a tavalyi Erasmus-napunk lelkesítő hatásának köszönhetően. Rajtuk kívül az Árpád Fejedelem Általános Iskolából, a Boronkay György Műszaki Középiskolából és a vendéglátó Madách Gimnáziumból érkeztek résztvevők.
A Kahoot kvízben részt vett diákok továbbra is a helyszínen maradtak, mert a délutánt egy a diákokat is érintő Erasmus-projekt ismertető vezette be. Benicsek Mihály ismertette a diákokkal a rájuk váró projekt részleteit, a diákmobilitások jövőbeli lépéseit. Ezután Horváth Edit beszélt a gimnázium projektjeiről, amelyek a korábbi évekhez képest több újdonságot tartalmaztak: Nemcsak a diákmobilitások jelentenek újdonságot az intézmény Erasmus-életében, hanem például egy jobshadwing tevékenység is megvalósulhatott idén. Előadásába beillesztett egy kis ismertetőt saját kurzusairól is.
Az ismertetőt jó gyakorlatok átadása követte. A résztvevőktől a szervező olyan technikák megtanítását kérte a jelen lévők részére, amelyeket a kollégák a mobilitásokon tanultak.
A Boronkay György Gimnázium, Szakgimnázium képviseletében Lengyel Dóra mutatott érdekes, a napi munkában is hasznosítható gyakorlatokat.
Kozma Edit nemcsak személyiség-fejlesztő minitréninget tartott, a közreműködők aktivitására támaszkodva, hanem könyvismeretőt is. Nagyon hasznos, a témába vágó kiadványokat mutatott be a jelenlévőknek.
Az Árpád Fejedelem Általános Iskola két pedagógusa következett: Király Andrea digitális gyakorlatokat tanított a jelenlevőknek, Kareczki Petra pedig a QR-kód nyelvi órákon való használatának különböző formáit mutatta be a résztvevőknek.
Kovács Éva finnországi tapasztalatait osztotta meg (Pikéthy Szakgimn.), a weelbeing jegyében tanított gyakorlatokat.
Az utolsó előadó Benicsek Mihály volt, aki azonban nem elsősorban előadott, hanem csoportképző feladatokkal mozgatta meg a jelenlévőket.
A tartalmas, a napi munkába is beépíthető jó gyakorlatokat többen szorgalmasan jegyzetelték. A tanult módszereket bemutató tréning keretében a tanulni vágyó vendégek és vendéglátók az Erasmus-nap lezárásaként szakmai beszélgetésekkel zárta a napot, és egy kis vendéglátásra is sor került.
Boda Mária
Erasmus Nap a
Váci Madách Imre Gimnáziumban
2022. október 13.
2022. október 13-án, csatlakozva Európa más országaihoz (28 országban egyszerre volt Erasmus-nap) sikeres Erasmus-napot tartottunk a váci Madách Imre Gimnáziumban. A plakáton előzetesen megadottaknak és a Bázisintézmény/Tehetségpont jellegünknek megfelelően a környék több iskolájából is hívtunk vendégelőadókat erre az eseményre. Rendezvényünk címéül a Nyitott kapuk, nyitott gondolatok szlogent választottuk. Az előzetes regisztrációt a Tempus Közalapítvány honlapján Dobó Katalin és Boda Mária végezte el. Ezzel - mint már sok éve mindig- felkerültünk az európai Erasmus-család térképére.
Az október 13-i délutáni program diákprogrammal kezdődött. Sándor Ildikó és Galazek Gergely madáchos tanárok által összeállított Kahoot-csapatversenyt szerveztek diákoknak. Az Erasmus-kurzusokon részt vett tanárok által küldött kérdésekre kellett felelni a csapatversenyben küzdő lelkes tanulóknak. A gyerekek a vetélkedő végén jóízűen falatozták a nyereménypizzát.:-) Kellenek az ilyen alkalmak nekik is!
A délután második felében az Erasmus-tanfolyamok disszeminációjára került sor. Több iskolából hívtunk vendégeket: Az Árpád Fejedelem Általános Iskolából, a Selye János Szakgimnáziumból (ők épp Erasmus-programon voltak Szerbiában, ezért nem tudtak jönni), a Boronkay Műszaki Középiskolából, a Piarista Gimnáziumból (nekik más rendezvényük volt, ezért nem tudtak jönni), és a vendéglátó Váci Madách Imre Gimnázium tanárai adtak elő.
A délután háziasszonya és fő szervezője Boda Mária volt. A délutánt Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium két növendéke, Dobos Levente (kecskeduda) és Vellai Ferenc (tárogató) zenedarabjai kezdték, magas szintű produkciókkal nyithattuk meg a rendezvényt.
Elsőként Lengyel Dóra, a Boronkay Műszaki Középiskola tanára mutatta be nagyon érdekes prezentációját a digitális oktatás legújabb trendjéről Flipped classroom and distance learning – Following Finland” címmel.
A Madách Imre Gimnázium képviseletében először Horváth Edit beszélt a Madách Gimnázium Erasmus-pályázatairól, a K2 és K1 valamint az akkreditációs pályázat eredményeiről.
Ezt követően szintén madáchos tanárok, Sajgó Emese (Franciaország), Szarvas Éva (Írország) számoltak be PPT-vel egybekötött előadásukon nyári kurzusaikon szerzett tapasztalataikról, a legújabb oktatási trendekről, leginkább a digitális írásról tanultakról, a „kifordított osztályteremről”.
A Flipped Classroom illetve a Student Centered Classroom szemléletről beszéltek egy-egy PPT-s előadás keretében.
Újdonság volt, hogy a Boronkay Műszaki Középiskola két diákja is tartott PPT-előadást (nemcsak tanárok), nagyszerűen, élvezetesen.
Ők egy angol egy hónapos tanulmányútról beszéltek: gépészként angol gyárakban szereztek szakmai tapasztalatokat és angol nyelvtudást). Megható volt, hogy egyikük azt is elmondta: sem ő, sem egyetlen családtagja korábban sosem járt külföldön.
A Boronkay Műszaki Középiskola pályázatait Kovács Éva mutatta be.
Végezetül az Árpád Fejedelem Általános Iskola három tanára számolt be tapasztalatairól.
Elsőként Király Andrea angol szakos kolléganő lelkes beszámolóját hallgathattuk: 20 nyolcadik osztályos diákkal jártak Spanyolországban, Malagán. Ez is újdonság volt: általános iskolásokat is bevontak Erasmus-pályázatba.
Kareczki Réka a Nizzában szerzett élményeiről és néhány hasznos alkalmazásról beszélt.
Baráth Bernadett Amszterdamról és a Digitális korban elengedhetetlen digitális írástudás fogalmáról tartott PPT-s előadást.
Nagyon tartalmas volt ez a délután, amelyet kis vendéglátás zárt. Sok hasznos ötletet hallottunk, amelyeket a résztvevők be is építhetnek mindennapi gyakorlatukba. Aki szeretne ezekről és további lehetőségekről tájékozódni, a Tempus Közalapítvány honlapján elérhetők bizonyos jó gyakorlatok, az órákhoz onnan is lehet ötleteket meríteni.
Boda Mária
Erasmus Nap
a Váci Madách Imre Gimnáziumban
2021. október 15.
2021. október 15-én iskolánk idén is csatlakozott is csatlakozott a #ErasmusDays programsorozathoz.
A pandémia miatt különleges 2021. évben két pályázatunkat is tudtuk folytatni fizikai mobilitásokkal. A 2020-as tanári mobilitási pályázatunk keretében 2021 nyarán három tanárunk vállalkozott külföldi továbbképzésre. KA229-es magyar projektünk keretében megvalósult a váci, a brassói és a zentai tábor. Utóbbi két táborról és a három kolléga utazásáról kiállítást készítettünk, melyet nagy érdeklődéssel tekintettek meg a diákok és a kollégák is.
Erasmus Nap
a Váci Madách Imre Gimnáziumban
2020. október 15.
2020. október 15-ei programokkal iskolánk idén is csatlakozott a #ErasmusDays programsorozathoz.
A pandémia miatt különleges 2020. évben a korábbiaktól eltérő programokat terveztünk. A mindenkit érintő, felfokozott hangulatban a nyugalom megőrzésére a délelőtti szünetekben az Erasmus-projektek partnerországaiból relaxációs zenéket játszottunk az iskolarádióban egy rövid, az iskola Erasmus projektjeit ismertető bevezető után.
Az idei Erasmus Napon bemutattuk iskolánk eddigi Erasmus pályázatait. Az érdeklődők megnézhették a 2019-es mobilitási projektek képes beszámolóinak kiállítását.
Délután a pandémia miatt idén egyetlen Erasmus K1-es mobilitást megvalósító kolléganő, Weixelbaum Laura a mobilitás során tanult technikákkal segítette tanárok és diákok relaxációját, ellazulását, a stresszoldást. Foglalkozást tartott a mindfulness jegyében.
A tanárnő először a tibeti hangtál rezgésére hangolta a társaságot. A hangtálak rezgése nyugtatja és harmonizálja a zaklatott és stresszes elmét. Ezután különleges légzéstechnika alkalmazásával relaxáció következett, mely a test tudatos észleléséhez segít hozzá.
A mindfullness kilenc alapszabályát (ne ítélkezz, kezdő elme, elfogadás, engedd el, bizalom, türelem, ne törtess, hála, nagyvonalúság) gyakorolták különböző technikák segítségével a résztvevők, a „kezdő elme” rácsodálkozásával. Az élmények hatására előhívott emlékeiket meg is beszélték.
Mindezen tapasztalatok és áthangolás után a hatodik érzéket fejlesztő, intuitív feladatok következtek.
A résztvevők láthatóan új megvilágításból ismerték meg önmagukat, ami hozzásegíti őket, hogy kevésbé stresszes életet éljenek.
Erasmus Nap a Váci Madách Imre Gimnáziumban
2019. október 10.
2019. október 10. és 12. között idén Magyarország másodszor csatlakozott az #ErasmusDays programsorozathoz.
Hazánk 2018-ban csatlakozott először az #ErasmusDays kezdeményezéshez, amellyel együtt ünnepeltük az Erasmus+ programot. A tavalyi #ErasmusDays sikeréről a számok tanúskodnak: 39 országban több mint 1435 esemény valósult meg.
2019. október 10-ei programokkal iskolánk idén is csatlakozott a rendezvényhez.
Az idei Erasmus Napon bemutattuk iskolánk eddigi Erasmus pályázatait.
Az érdeklődők megnézhették a 2019-es mobilitási projekt képes beszámolóit, azt a kiállítást, amelyet az Erasmus K1 mobilitásokról készítettünk.
Program:
8:00-tól a szünetekben az érdeklődők megtekinthették a mobilitásokról készült kiállítást, az iskolarádióban a célországok zenéje szólt.
14:00 Európai Uniós kvíz – résztvevők: 4 fős csapatok középiskolás
diákokból)
15:00 Megnyitó – Boda Mária
15:05 Három iskola mobilitásban részt vevő kollégáinak előadásai
1. Halászné Király Andrea: Általános összefoglaló az
Árpádos mobilitásokról
2. Kovács Éva: Általános összefoglaló a Boronkays mobilitásokról
3. Czene Gábor: Nyelvi és módszertani képzés, CLIL - Németország
4. Borosné Paku Beáta: Dublin, Alpha College
(English language program for PE teachers)
5. Duhonyi Anita: A finn iskola
6. Weixelbaum Laura: Tanórán kívüli oktatás
7. Csolák Veronika: Robotika az oktatásban
16:05 Boda Mária: Beszámoló a Váci Madách Imre Gimnázium Erasmus
projektjeiről
16:15 Büfé, tapasztalatcsere, kötetlen beszélgetés
Erasmus Nap Isztambulban
Ali Özgün Özdemir, török partneriskolánk, a Burhan Felek Anadolu Lisesi tanára a következőképpen számol be a törökországi programról. (Egy isztambuli csarnokban a partneriskola tanulói az iskola standján mutatták be a projekt során készült képeket, cikkeket.)
#ErasmusDays (11.10.2019)
We attended to the "Erasmus Project Market" exhibition activity that is organized by İstanbul Provincial Directorate of National Education today. This is a dissemination activity for our Erasmus + project. We exhibited some visual photos with written explanations on them on a booth, our students made verbal presentations to visitors to our exhibition booth and we delivered a lot of informative leaflets (brochures) with photos and written information about our Erasmus + project to visitors, teachers and students of other schools that were in exhibition.
Erasmus Nap a Váci Madách Imre Gimnáziumban
2018. október 12.
2018. október 12-én és 13-án 20 európai uniós ország közel 1000 eseményéhez csatlakozva idén először Magyarországon is megrendezésre kerül az #ErasmusDays.
2018. október 12-ei programokkal iskolánk is csatlakozott a rendezvényhez.
Az Erasmus Napon bemutattuk iskolánk eddigi három Erasmus pályázatát.
A legújabb, KA2-es pályázatunk egy török iskolával szeptember 1-jén indult el, és az Európai Unió Európai Örökség évéhez kapcsolódik.
Az esemény "beharangozására" molinót helyeztünk el az iskola aulájában, rajta a két iskola és a pályázat logójával.
Az Erasmus Nap keretében az óraközi szünetekben röviden ismertettük a projektet, annak eseményeit és korábbi projektjeinket.
Török zenék szólaltak meg az iskolarádióban, Törökországgal kapcsolatos kvízt tölthettek ki az érdeklődők Boda Mária tanárnő vezetésével. A kvízt az Erasmus K1 pályázatokon tanult Kahoot program formában is ki lehetett tölteni.
Az érdeklődők megnézhették az előző mobilitási projektek képes beszámolóit, azt a kiállítást, amelyet az Erasmus K1 mobilitásokról készítettünk.