Blahóné Vona Csilla
Dublin, Írország
2024. július 01-06.
Kurzus cím: Mindfulness for Teachers: a Hands-on Approach
Kurzusszervező: Europass Teacher Academy
Július 01-06-ig részt vehettem egy tanároknak szóló mindfulness tanfolyamon Dublinban, Írországban.
Az oktató Deirdre Cronelly tréner volt. A csoportunkban rajtam kívül volt még egy magyar, ezenkívül a csoportban voltak portugálok, németek, vajdasági kolléganők, de volt egy cseh kolléganő, illetve egy lengyel kolléga is.
Az órák délelőtt zajlottak, általában 9.00-13.00-ig. Érezhetően kialakult egy csoportkohézió, jól együtt tudtunk dolgozni, a csoporttagok kíváncsiak voltak egymás megéléseire, gondolataira.
Az oktató bemutatta a mindfulness tudományos hátterét is, de leginkább a gyakorlatra élezte ki a kurzust. Voltak nagyszerű légzőgyakorlatok, rövidebbek, hosszabbak, pozitív megerősítő gyakorlatok, de volt szó a nemet mondás művészetéről is, illetve arról, hogy a mi döntésünk, hogy milyen válaszokat adunk a különböző helyzetekre.
Kipróbáltuk, hogy milyen a mindful séta, illetve a mindful art, amelynek a dublini Nemzeti Galéria adott helyszínt.
Ezenkívül megbeszéltük a jelentőségét a mindful táplálkozásnak is.
A kurzus végén különböző színes papírokból készítettünk egy „táskát”, aminek az egyik felére fel kellett ragasztani, vagy rá kellett írni, hogy a tanultakból mit viszünk magunkkal a diákjaink számára, illetve saját magunk számára. Ebbe a „táskába” beletettem egy dalai láma idézetet is, amit Dublinban tanultam és úgy gondolom, hogy tökéletesen átfogja a mindfulness lényegét.
„Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, hogy elfelejti élvezni a jelent, az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg, és aztán úgy hal meg, hogy sohasem élt igazán.”
Blahóné Vona Csilla
Váci Madách Imre Gimnázium