Látogatás a Fiumei úti Sírkertben és a Salgótarjáni Úti Temetőben
2020. szeptember 29.
2020. szeptember 29-én tanítás után a Madách Gimnázium néhány lelkes tanára egy irodalmi kirándulást szervezett Budapestre a gimnázium diákjainak. A cél a Fiumei úti Sírkert és a mellette található Salgótarjáni úti sírkert meglátogatása volt. Ezekkel a programokkal a gimnázium két Erasmus K2 projektjének egy-egy programelemét teljesítettük.
Verőfényes időben indultunk az iskola elől. Tanáraink még ételről is gondoskodtak: akinek nem volt ideje ebédelni, a finom rántott húsos szendviccsel jól is lakhatott a buszon, persze a járványügyi előírások maximális betartásával.
Budapestre érkezve két csoportra váltunk: Az egyik csoport a Fiumei úti sírkertet kereste fel irodalmi nagyjaink sírjainak, mauzóleumainak megtekintése céljából. A Fiumei úti temető az ország legfontosabb sírkertje, itt nyugszanak legnagyobb számban a magyar történelem és kultúra nagyjai. A temető nemcsak nemzeti panteon, hanem olyan műemléki védettségű park is, ahol számos művészettörténeti jelentőségű síremlék és szobor található. A sírkert Magyarország egyetlen temetője, amely teljes egészében nemzeti emlékhely.
Tematikus sétánkat szakavatott idegenvezető segítségével tettük meg. Tőle tudtuk meg, hogy a nemzeti sírkerthez tartozó több mint 6.000 síremlékből 1.700 a Fiumei úti Temetőben található, köztük Vörösmarty Mihály, Kisfaludy Károly, Jókai Mór, Radnóti Miklós és felesége, Babits Mihály, Faludy Ferenc, Erkel Ferenc, Ady Endre, József Attila, Barabás Miklós, Lotz Károly, Lechner Ödön, Clark Ádám, Blaha Lujza és Jászai Mari sírja; itt nyugszik Batthyány Lajos, Kossuth Lajos, Károlyi Mihály, Deák Ferenc, Antall József, és itt pihennek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc legnagyobb hősei is.
A Fiumei Úti Sírkert ezen kívül a főváros egyik legszebb arborétuma is. Növényritkaságokban bővelkedő, gazdag flórájú „tanösvénye” különleges élményt nyújtott. A tematikus útvonal végén a kegyeleti múzeumot kerestük fel.
A csoport másik fele a Salgótarjáni Úti Temetőbe látogatott el.
Ez egy már lezárt temető, csak múzeumi célra használják. Mintha időutazáson vettünk volna részt - mondta az egyik diák, és valóban. Magyarország egyik legkülönlegesebb sírkertje ez, amely 1874-ben nyílt meg a korabeli budapesti köztemető, a mai Fiumei úti sírkert szomszédságában.
1892-ig ez volt Pest egyetlen működő izraelita temetője, amelynek viszonylag kicsi, 4,8 hektáros területe a századfordulóra meg is telt, a 20. közepe óta múzeum.
A temető 1908-ból származó kapuját Lajta Béla tervezte. Bár sok mauzóleum, családi kripta rossz állapotban van, azért azt látni lehetett a nevekből, feliratokból, hogy nagyon sok értelmiségi család, politikusok, művészek, iparmágnások, művészetpártolók sírja található itt. Főleg a dualizmus korának feltörekvő nagyiparos családjai temetkeztek ide: Goldberger, az egykori csepeli vasművek tulajdonosa és családja: Weiss Manfréd és rokonai, a Wodianer, a Wechselmann család, akik a budapesti Vakok Intézetét építtették, a művészetpártoló, turai Schlossberg-kastély egykori tulajdonosai: a Hatvany-Deutsch család, a szalámigyáros Herz család, a Zwack család - olvastuk a dinasztianeveket, és feltűnt Kiss József költő sírja is.
A többemeletnyi magas, kupolával vagy panteonszerű tetőépítménnyel lezárt kriptákból, a sziklányi sírkövekből árad a történelem. Nekünk Indiana Jones-feelingünk volt a temetői séta során, annyi rejtett szépséget, titkot tudhattunk meg az egykori gazdag családok történetéről.
Nagyon érdekes és hasznos kirándulás volt, történelmi és irodalmi ismereteink igencsak bővültek. Emellett már nagyon vártunk egy kis közösségi programot a hosszú karanténidőszak után.