top of page

Virtuális tevékenységek

2020. november- 2021. április

Zentai tevékenységek

1. feladat: A “korona” éve

2020 a “korona” éve volt. Mindenki keressen a magyar koronával kapcsolatban a szűkebb tájegységéhez illetve a matematikához valamennyire köthető vonatkozásokat. Ezeket egy virtuális poszteren mutassa be a többieknek.

Korona éve plakát.jpg

3. feladat: Fedezzük fel a háromszög középpontjait!

Vizualizáció dinamikus geometriai szerkesztőprogrammal

Interaktív előadás és egyéni szerkesztés a GeoGebra DGS-ben, először megismerkedtünk a szoftver lehetőségeivel, azután a háromszög nevezetes pontjainak definícióját követve megszerkesztettük a háromszög nevezetes pontjait. Ezután jön a dinamikus kísérletezés, a bázispontok mozgatásával állításokat fogalmazunk meg.  Összekötve őket az Euler-egyenest kapjuk meg, és a Feuerbach kört is megszerkesztjük.

A felvétel itt tekinthető meg.

2. feladat: Magyar versek angolul

A diákok választanak egy-egy magyar verset, melyek angol fordításban is megjelentek. Elszavalják és hangfile formájában küldik el.

4. feladat: Virtuális Pi-nap

Pi-napon megismerkedtünk a Pi varázsával és sajátosságával. Tanulóink bemutatták Pi-t a partner iskoláink tanulóinak. Minden csapat pi verset írt, pirosban fényképezkedett és, amennyiben volt rá lehetőség, pizzát sütött.

PI versek:

Matekosok PI-verse

Magyarosok PI-verse

image002.jpg

5. feladat: Fedezd föl a környéked magaslatait!

Feladat: Keress a településed szűkebb környezetében egy olyan magaslatot/dombtetőt/hegycsúcsot/..., amelynek van valamilyen kulturális jelentősége is.

A Vác környéki magaslatok - fotóalbum

Visegrád_LA_1.jpg

6. feladat: GIFöld

Feladat: Egy bemutató alapján tanulj meg fényképsorozatból GIF-fet készíteni, majd csapatoddal ötletelj és készíts néhányat! 

7. feladat: Városismereti séta

Film Zentáról

 

Váci tevékenységek

1) Irodalmi nagyjaink a Fiumei úti sírkertben

Szeptember végi sétánk során képeken rögzítettük azt az irodalmi túrát, amit a Fiumei úti sírkertben tettünk. A videón a túránk vezetője ad közre érdekes információkat a temetőről, az egyes írókról és költőkről, akik ott leltek végső nyugalmat. A képekhez egy feladatlapot mellékelünk, amit a látottak és egy kis googlizás alapján tudnak kitölteni a diákok.

A kirándulásról készült beszámoló itt tekinthető meg.

 

2) Együtt nyomozunk Halloween idején

A tevékenység lényege egy irodalmi feladatsorból álló csapatverseny, aminek eredményeként végül egy bűntényt nyomoznak ki a játék résztvevői. Egy-egy magyar diák tölti be a csapatkapitány szerepét, és hozzájuk a partneriskola tagjaiból alkotott csapatok tartoznak. A csapatvezetők egy időben küldik el az első kérdéscsoportot a csapataiknak. A kérdések irodalmi-kulturális jellegűek, közös témájuk: rejtélyek, borzalmak, járványok, halálmotívumok az irodalomban. A csoport tagjai megoldva küldik vissza a csapatkapitányaiknak a feladatokat, aki elküldi a következő kérdéscsoportot és egy bűnügy részleteit a játékosoknak.

 

3) Legszebb magyar szavaink

A magyar nyelv napja (november 13.) alkalmából a projekt résztvevői megnézik a Kazinczy Ferenc emléke nyomában című videót, ami nyelvünk megújítójának munkásságáról szól. Ezt követően a csoport valamennyi tagja küld egy olyan szót a magyarországi kapcsolattartó diáknak, ami számára a legszebb. Ezt követően az összesített listát közreadjuk, és az egyes csoportok közösen szavaznak az első három legszebb szóra. Azt küldik meg végül a váci csoportvezetőnek. Így hozunk létre egy olyan közös szóhalmazt, ami a számunkra legszebb magyar szavakból épül fel.

A közös szóhalmaz itt érhető el.

 

4) Magyar versek angolul

A diákok választanak egy-egy magyar verset, melyek angol fordításban is megjelentek. Elszavalják és hangfile formájában küldik el nekünk. Egy csokornyi belőlük felkerül a Project Result Platform-ra. (A kisfilm összevágását a zentai film szakkör tagjai közreműködésével végezzük, akik hátteret, hangot is tesznek mögé.)

 

5) Fürdőkultúra Magyarországon

Kahoot tesztet töltenek ki a projekttagok a magyarországi fürdőkultúráról, hiszen Magyarországot a vizek országaként tartják számon a nagyvilágban. Végül mindenki meglátogat a lakóhelyén egy fürdőhelyet, hogy felfrissülést nyerjen a munkás hétköznapok során.

 

6) Ady Endre hatása

A prezentáció célja egy szélesebb horizontú Ady életmű-elemzés lehetőségének felvillantása költő-kortársak verseinek vizsgálata alapján. Az előadás homlokterében olyan alkotások állnak, amelyek megvallják az Ady személyéhez és irodalmi tevékenységéhez fűződő viszonyukat. Ezáltal a diákok egyaránt képet kaphatnak Ady korabeli szakmai megítéléséről és holdudvarának, illetve ellentáborának köréről.

 

7) Városismereti séta

A diákjainkkal városismereti sétát teszünk, és videón adjuk közre Vác barokk jellegzetességeit. Ezt és egy feladatlapot adunk a projekt résztvevőinek. A teszt Vác barokk épületeire, emlékműveire kérdez rá, ennek megoldását várjuk vissza a résztvevőktől.

Barokk Vác teszt

Brassói tevékenységek

1) Nagyjaink

Emlékezünk nagyjainkra, akiknek már csak az emléke él. Olyan személyiségeket mutatunk be, akik sokat tettek a brassói magyarságért, a szorványban való megmaradásért. Reiff István tanár,iskolaigazgató és a Búzavirág táncegyüttes megálmodója, léterhozója és éltetője évtizedeken keresztül, Lendvay Éva költő, Sipos Bella meseíró. A tevékenység végén megtekintünk egy táncelőadást, meghallgatunk egy verset és egy mesét.

 

2) Egy titokzatos igaz történet Brassóból

Ha a XXI. századi Brassó főterén sétálunk, körülölel a történelem, mesélnek az utcák, kövek, épületek. A tevékenység alatt partnereinkkel együtt egy titokzatos esemény felderítése lesz a cél, amelyhez a nyomravezető információkat szabadulószobákba rejtjük el. Ha sikeresen fejtjük meg a feladványokat, kibontakozik egy misztikus igaz történet, amelynek ma is élő bizonyítéka egy főtéren álló impozáns épület, amelyet minden brassói polgár ismer. A történetet elmeséljük XXI. századi diáknyelven, hadd értse majd az utókor!

 

3) Székely szavak dzsungelében

A furfangos székely ember szavaival a magyar nyelv sokszínűségét szeretnénk bemutatni. Kiderül, hogy tudunk-e mindannyian magyarul, avagy mindannyian magyarul beszélünk-e? Lehetséges, hogy két magyar ember magyarul beszél és nem értik egymást? Kalandra fel!

4) Magyar versek angolul (közös tevékenység)

 

5) A borvíz útja

Erdély, azon belül a csíki és a háromszéki medence borvízforrásairól (is) híres. Egy rövid ismertetés után, a résztvevők kahoot játék keretén belül bővítik ismereteiket, illetve ellenőrzik a már megszerzett tudásukat. A jelenlegi világjárvány miatt, a projekt hazai résztvevői meglátogatnak egy közeli borvízfürdőt. Online, élő bemutatót tartanak a helyszínről. A fotók és a kirándulás rövid összefoglalója dokumentálja a tevékenységet.

Az elkészült ppt pdf változata: Borvízek útja

 

6) Áprily Lajos öröksége Brassóban

Brassó egyik leghíresebb szülötte Áprily Lajos költő, műfordító. A tevékenység célja, hogy diákjaink megismerkedjenek életművével, örökségével, hiszen annak ellenére a magyar nyelvterület e végvárában született, az egyetemes magyarságot, emberiséget foglalkoztató gondolatokat fogalmazott meg. Életének nagy részét szülővárosától távol töltötte, de a korai évek emléke pályáján végig kísérte.

 

7) Városismereti séta (közös tevékenység)

A váci barátaink javaslata alapján, a brassói csapat is meghívja partnereit egy városismereti sétára. A tevékenység bár játékos formában zajlik, információgazdag. Ha valaki még sohasem járt Brassóban, reméljük, ezután ez az úticél felkerül a bakancslistára! Brassó történelme messzi múltra nyúlik vissza, a mai város híven őrzi a távoli és a közelebbi múlt emlékeit egyaránt. Legrégebbi lakóházunk a XXV. században épült, itt látható Európa egyik legkeskenyebb utcája, valamint alig pár hónapja nyitották meg a közönség előtt a világháború idején menedéket adó katakombákat. Izgalmas kalandra hívtunk minden résztvevőt! 

bottom of page